László Noémi – Élni és halni
László Noémi az 1990-es évek közepén induló Előretolt Helyőrség szerzői törzsgárdájának egyik legérdekesebb figurája volt. Költészete már akkor is, a múlt század kilencvenes éveiben keresztül-kasul kilógott az akkor új erdélyi mainstreamnek nevezhető palimpszesztikus, a legjobbnak vélt hagyományokhoz (Villon, Rejtő, József Attila) a rekurzivitás igényével visszatérő transzközép lírai alkotói közül. Szövegképzését kezdetektől fogva következetesen alakította, amelynek eredményeképpen mára letisztult, összetéveszthetetlenül egyéni hangú, elismert lírikussá érett.
Verseiben lágy hangoltságú, finom gesztusokkal él. A hatások, amelyek érték és érik, inkább jelöletlen, alig felismerhető intertextusokként folytatnak dialógust, ami éppen jelöletlenségéből fakadóan nem zavaró: az autentikus megszólalás előnyére és nem rovására érvényesül. László Noémi költészetében a saját lírai beszéd kialakítására tett erőfeszítés látványos, nagy, teátrális gesztusai helyett a megszerzett élettapasztalat versbe íródása zajlik.
Nagy figyelmet és koncentrációt igénylő líra az övé, hiszen a felszín mögött kidolgozott mélystruktúra vár az olvasóra. Ezeknek a verseknek elég időt és teret kell szentelni; a mozzanatok, az árnyalatok, a leheletfinom elmozdulások, az apróságok iránti fogékonyság mind nagy figyelmet és fegyelmet igényel: alkotótól és olvasójától egyaránt.
A könyv ingyenesen letölthető az alábbi linkekről: