egy csendélet kellékei (e-könyv)
Bende Tamás utazásra hív.
A megismétel-hetetlenség rejtélye, ahogy élés és halottság tűnnek egymásba álomemlékek előterében. Egyébként is, az alkotó emlékezést láthatjuk működni, a gyermek- és ifjúkori univerzum eljövetelét.
A tét óriási: egy olyan lírai tágasság felmutatása, ahol még éppen nem vész el az önazonosság lehetősége. Ezért is áll olyan jól neki néha holmi polgári attitűd – persze csak azért, hogy az emögött folyton ott lebegő fenyegetés, a semmibe hullásé, minél feltűnőbb lehessen. Feszítő kötéltánc 2011-ből, majd’ száz évre a későmodern hasonlóan villogó horizontjától. Csakhogy az itt már mind be van tudva; innen kell – ezek szerint még mindig - szétnézni mégis.
Szervesen eredezni, de újra és újra (rendkívüli kockázatokat vállalva) kimerészkedni a kérlelhetetlen hidegbe. Ahol a törékenység, a felcserélhetőség, a mégoly izzó szerelem fagybazuhanásának tapasztalata közönyös egyértelműséggel ömlik a kitekintő tudatba.
A válasz pedig egészen váratlan helyről érkezik – talán nem is erre válaszul.
A könyv – az utazás – végére elérkezünk valami másnak, nagyobbnak a kezdetébe.
A legkomolyabban vett költészet felé.